Hárfa

Hálózat a Regionális Fejlesztésért Alapítvány

Bemutatkozás

Bemutatkozás

A Hálózat a Regionális Fejlesztésért Alapítvány (röviden HÁRFA) 2008. július 10-én jött létre.
A HÁRFA elsődleges célja, hogy támogassa a kiegyensúlyozott területi fejlődéshez és a társadalmi szövet erősítéséhez szükséges, a fejlődésben érdekelt gazdasági, akadémiai, civil, valamint köszszféra intézmények közötti hálózati kapcsolatok és együttműködések erősítését (hálózatépítéssel, rendezvényekkel, tudásbázis fejlesztésével, képzésekkel, közös fejlesztési projektekkel). A hálózati kapacitásaink bevonásával továbbá célunk innovatív határmenti közös térségi fejlesztések, transznacionális együttműködések kezdeményezése és megvalósítása.

Kiemelt Projektek

Ismerje meg, milyen nemzetközi és hazai projektekben vettünk részt korábban,
illetve min dolgozunk most!

GRESODI

A GRESODI, azaz a GREen (zöld), SOcial (társadalmi) és DIgital (digitális) innovációt népszerűsítő projekt az Európai Szociális Alap Plusz (ESZA+) részeként indított EaSI program támogatásában valósul meg és kitűzött célja különböző célterületekről érkező társadalmi vállalkozások megszólítása, ösztönzése, összekötése és mentorálása, hogy zöld és/vagy digitális innovációik hasznosításával hozzájáruljon a vidéki gazdaságok újjáélesztéséhez, egyúttal biztosítva a térségekben a fenntartható növekedést és erősítve a helyi közösségekben a társadalmi befogadást.

GINEVRA

A technológiai fejlődés jelentős hatással van a városfejlesztésre és átalakítja a városi életet – lehetnek pozitív következményei (egy élhetőbb és okos város), de okozhat komoly társadalmi és gazdasági problémákat is. Az önkormányzatoknak nagy szerepe van abban, hogy az ilyen innovációkat a városok javára fordítsa, biztosítva a fenntartható jövőjüket. Az önvezető autó technológia tökéletes példa: jelenleg is fejlesztés alatt áll, de részben már valóság… és a legtöbb város nincs a fogadására felkészülve.

TINLAB

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) 2020 őszén alakult.   A megvalósuló projekt egyik fő célja, hogy a társadalmi innováció definíciójára és támogatási keretrendszerére javaslatot tegyen nemzeti szinten(Fehér Könyv), de ezzel együtt a hazai társadalmi innovációs kutatás-fejlesztési és innovációs törekvéseket beágyazza a nemzetközi együttműködési rendszerekbe is.

Hírek, események

Nézzük, mi történik a HÁRFA-vAl mostanában!
Innovatív településfejlesztési gyakorlatok
2024.03.27.
2024. március 6-án rendeztük meg a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium „Helyi fejlesztések, jó kormányzás” tematikus fórumának következő alkalmát. Ezen alkalommal a településfejlesztés témakörében, de két különböző altémában beszélgettünk a fórum résztvevőivel: egyrészt azt vizsgáltuk, hogy a településtervezés eszközei hogyan igazíthatóak a települési lakossági igények jobb megértését követően; másrészt a városi szegregált lakókörnyezetben milyen helyi közösségi szolgáltatások segíthetik az ott élők életminőségének javulását.
Bővebben
Hét új kísérleti fejlesztés indul a TINLAB projekt keretében
2024.03.26.
2024 áprilisától hét társadalmi innovátor indítja el saját projektjének megvalósítását. A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban megvalósuló, egyedülálló programot a HÁRFA Alapítvány irányítja.
Bővebben
Társadalmi innovációs konferenciát szerveztünk Cegléden
2024.03.22.
Tehetségmegtartás és társadalmi innovációk a 21. századi településeken címmel rendezett a Hárfa Alapítvány konferenciát március 21-én Cegléden. A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) keretében megvalósult konferencia azt tűzte céljául, hogy a hazai településvezetőknek, szakembereknek gyakorlati segítséget nyújtson a népességmegtartás érdekében, az előadások, a bemutatott innovációk és jó gyakorlatok által.
Bővebben
TINLAB-URBAN21 konferencia – Meghívó
2024.03.12.
Tehetségmegtartás és társadalmi innovációk a 21. századi településeken címmel konferenciát szervezünk a TINLAB projekt keretében. Részletek a cikkben!
Bővebben